Békeffy Jenő az első és legismertebb UEFA licences futball menedzser, Magyarországon született 1935. május 28-án.
|

|
Békeffy Jenő 1943-ban 8 évesen kezdett el futballozni a helybéli mezítlábas gyerekekkel, majd a Monori SzSe ifjúsági csapatához csatlakozott. Öt éven keresztül a bajnok és veretlen ifjúsági csapatban középpályásként ért el sikereket.
1952-ben a Monori Vörös Meteor felnőtt csapatában mutatkozott be (Solti László, Komjáti, Varga, Szabó Sándor, Tábori, Bánkuti Ferenc, Békeffy Jenő, Pausch János, Pifko, Pető, Bajári Bálint, Veréb Mihály, Antal, Bolla, Petrovits László) 1954–től a Vasas Dinamó igazolt játékosa lett.
1956-ban két másik Vasas futballistával Tódor Miklóssal és Béres Andrással Hollandiába disszidált. Béres András később a Beerschot, majd az RSC Anderlecht edzőjeként szerzett hírnevet, Tódor Miklós meg a Belga R.F.C. de Liége színeiben játszott.
|
|
|
|
Veréb József megalapította Zurich Zeeben az 1956-os menekültekből álló válogatott futball csapatot"Hungária FC"
|
 |

Az ’56-os forradalmat követő kivándorlás a magyar futballt is érzékenyen érintette. A megtorlás elől menekülő focisták azonban Nyugat-Európában összefogtak és az aranykort idéző játékkal kápráztatták el új szurkolóikat.
A holland fociedző valójában nem volt más, mint a II. világháború után Hollandiába vándorolt Veréb József, aki az ’56-os magyar menekülthullám érkezésekor úgy gondolta, nem hagyja szétszéledni a világ legjobb focistáit. Járta az osztrák menekülttáborokat és focistákat toborzott.
Hivatalos játékos-igazolásokról ekkor még szó sem lehetett, hiszen a Magyar Labdarúgó Szövetség valamennyi külföldre menekült focistát egy évre eltiltott a játéktól. Veréb Józsefnek azonban ez nem szegte kedvét, magyar menekültválogatottat hozott létre, s barátságos mérkőzések keretében a legjobbakkal játszatta őket. Nem volt nehéz dolga, csapatának hamar híre ment, s első osztályú holland csapatok, mint például a PSV Eindhoven, is szívesen álltak ki ellenük.
Hátsó sor: Első jatékos Tódor Miklós, harmadik játékos Béres András, ötödik játékos Békeffy Jenő és legvégén Veréb József
Középső sor:
Első játékos Gregor Béla, második játékos Bánki Ferenc
Első sor: Második Játékos Kubala László, Harmadik játékos Bognár György
|
|
|
|
1957-ben az Enschede csapatában játszott
|
 |
(jelenlegi neve FC Twente), ahol az ismert holland játékos Abe Lenstra is játszott.
Hátsó sor: Második jatékos Béres András kilencedik játékos Tódór Miklos. Első sor: Első játékos Békeffy Jenő és a jobb szélen a világhírű futball szakemberek, Östreicher Emil és Ernst Happel.
|
|
|
|
Technikai megbeszélés Emil bácsival
|
|
Östreicher Emil sportigazgatóként dolgozott a Real Madrid elnöke, Santiago Bernabéu mellett. Első megbízásaként erősítést kellett találnia a csapat számára. Legelőször természetesen Puskást kereste fel Olaszországban, hogy magával vigye őt a Realhoz.
A fényképen látható: Östreicher Emil, Békeffy Jenő, Béres András és Todor Miklos.
|
|
|
|
1956 Bécs, Béres András, Puskás Ferenc és Békeffy Jenő.
|
|
Puskás Ferenc az 1956-os forradalom leverésének hírére külföldön maradt, először Bécsben, ahová rövidesen felesége és gyermeke is követte. Később Spanyolországba költözött, ahol 1958-ban a Real Madrid legendás játékosa lett. 39 évesen hagyott fel játékosi pályafutásával és utána futballedzőként tevékenykedett.
|
|
|
|
1965-ben kezdte meg futball menedzseri karrierjét.
|
 |
Az első jelentős átigazolása a Royal Sporting Club Anderlecht részére történt 1965-ben a holland játékos Gerald Bergholtz személyében aki a Feyenoord Rotterdam csapatában országos bajnok volt. Az ezt követő években már az Anderlecht színeiben nyert háromszor bajnokságot.
1968-ban, az FC Lierse részére szerezte meg Krivitz Tamást, Peter Resselt és Liebhaber Barnabást.
1969-ben a magyar csatárt Nagy Antalt igazolta a Standard-ból az FC Twente-be, ugyanebben az évben a dán gólkirályt a csatár Steen Larsent az első osztályú FC Nantestba, valamint Bjereetet az FC Eindhovenbe.

REAL BETIS FC, Benito Villamrin Stadion Sevilla, (Szusza Ferenc, Gerrie Mühren, Békeffy Jenő)
Gerrie Mürhen az FC Volendam csapatában kezdte a pályafutását. 1968 és 1976 között az Ajax labdarúgója volt. Tagja volt három bajnokcsapatok Európa-kupája nyertes csapatnak. Mühren szerezte az Ajax 1000. bajnoki gólját a Telstar ellen és a győztes gólt az 1972-73-as BEK elődöntő visszavágóján a Real Madrid ellen. Békeffy Jenő együttműködésével 1976 és 1979 között a Spanyolországba szerződött és a Real Betis csapatában szerepelt a hol Szusza Ferenc volt a vezetőedző !

Allan Rodenkam Simonsen dán labdarúgó. A Borussia Mönchengladbachban vált híressé, ahol 1975-ben és 1979-ben is elhódította csapatával az UEFA kupát. 1982-ben megnyerte a Barcelonával a KEK-et. Ő az egyetlen játékos, aki BEK, KEK és UEFA-kupa döntőben is gólt szerzett. 1977-ben elnyerte az Aranylabdát.
55 alkalommal szerepelt a Dán labdarúgó válogatottban, és 20 gólt szerzett.Játszott az 1972-es olimpián, az 1984-es Európa bajnokságon és az 1986-os Világbajnokságon is. 2008 novemberében beválasztották a dán labdarúgók dicsőségcsarnokába.
(A képen látható Békeffy Jenő dán játékosaival Kresten Bjerre és Allan Simonsennel)
A következő években számos nagy európai klubnak és játékosnak intézte az átigazolásait mint:
Az RSC Anderlecht részére Rob Rensenbrinket, Attila Ladinszkyt, Arie Haant, Ronny van Pouckeot, Erwin Vandenberghet illetve még Ruud Geels, Peter Ressel, Frank Arnesen, Benny Nielsen, Johnny Dusbaba, Tonny Rombouts, Andersen Enrik, Johan Devrindt, Morten Olsen, Juan Lozano, Luc Nilis, Nico de Bree, Jan Mulder, Frank Arnesen, Dirk Goosens, Tony Rombouts, Franky Vanhaecke, Kenneth Brylle, Bergholt Pummy, Jean Dockx...
1975-ben igazolta le Hans Croon mint vezetőedzőt.
Története során a klub háromszor nyert nemzetközi kupát (ezzel szintén a legeredményesebb belga csapat): KEK-győztes volt 1976-ban és 1978-ban, UEFA-Kupa győztes 1983-ban.
Ezen kívül a KEK-győzelmeket követően kétszer, az 1976-os és az 1978-as UEFA-Szuperkupát is megnyerte.
|
|
|
|
Az Anderlecht elnöke és tulajdonosa, Constant Vanden Stock:
" két megbízható futball szakember tanácsaira hallgat, az egyik az Anderlecht volt elnöke, Albert Roosens, a másik Békeffy Jenő a magyar származású futball menedzser akit szívesen láttak minden nagy európai klubnál."
1980-ban Békeffy Jenő segitségével tért vissza a klubhoz Michel Verschueren mint sportigazgató.

|
|
|
|
Békeffy Jenő az Anderlecht stadion előtt, 17 évig szervezte a klubnak a játékos átigazolásait.
Békeffy Jenő játékosai:
Nico de Bree, Erwin Van den Daele, Johnny Dusbaba, Ronny van Poucke, François Van der Elst, Arie Haan, Peter Ressel, Rob Rensenbrink, Ruud Geels, Benny Nielsen, Erwin Vandenbergh, Frank Arnesen, Ronny Van Poucke, Dirk Goossens, Peter Rasmussen, Franky Vanhaecke, Kenneth Brylle Larsen, Johan Devrindt, Morten Olsen, Johan Lozano, Gerald Bergholt, Nico Rijnders, Jan Mulder, Matthijs van Toorn, Attila Ladinsky....
Frank Arnesen : 1994-töl 2004-ig a PSV Eindhoven sportigazgatója volt. 2005 és 2010 között a Chelsea-ben illetve 2011-2013 között a Hamburger SV-ben, jelenleg a görög PAOK PAE-ben tölti be ezt a szerepet.
Morten Olsen: 2010-2015 között a Dán válogatott vezetőedzője volt.
A klub összesen 33 bajnoki címet, 9 belgakupa-győzelmet és 9 belga szuperkupa-győzelmet szerzett eddig. A bajnoki címek tekintetében a legeredményesebb belga labdarúgóklub.
Története során háromszor nyert nemzetközi kupát (ezzel szintén a legeredményesebb belga csapat): KEK-győztes volt 1976-ban és 1978-ban, UEFA-kupa-győztes 1983-ban.
Ezen kívül a KEK-győzelmeket követően kétszer, az 1976-os és az 1978-as UEFA szuperkupát is megnyerte.
Az AFC Ajax Amsterdam részére 29 nagy átigazolást szervezett, Johnny Dusbaba, Gerald Vanenburg, Dick Helling, Karel Bonsink, Johnny Rep, Ruud Geels, Barry Hulshoff, Simon Tahamata, René Noten, Arie Haan, Nico Jansen, Gerald Vanenburg, Theo van Duivenbode, Dick Helling, Jan Mulder, Wim Suurbier, Johan Cruyff, Dick van Dijk, Gerrie Mühren, Nico Rijders, Piet Schrijvers, Ruud Krol....
|
|
Cor Costerrel mutatta be Johan Cruyff-t a FC Barcelonának. A holland játékos kilenc sikeres szezon után távozott az első osztályú AFC Ajax Amsterdamból Spanyolországba.
A fényképen látható személyek Johan Cruyff apósa Cor Coster, Békeffy Jenővel.
Az évszázad legjobb európai futballistájaként" ismert. Minden idők egyik legjobb irányítója és a holland futball kirakatfigurája. Cruyff a totális futball sztárja volt az Ajaxszal, ahol legnagyobb sikereit érte el és az Oranjével 1974-ben vb második lett. Ezután még a Barcelonában az USA -ban és karrierje visszatért Hollandiába.
|
|

1975-ben, Ernst Happelt a futball világ egyik legsikeresebb és eredményesebb edzőjét igazolta le a Club de Bruggehez. Ernst Happen edzőként is kivételesen sikeres volt: 6 csapattal összesen 18 bajnoki címet nyert Belgiumban, Németországban, Hollandiában és Ausztriában, két különböző klubbal nyerte meg a Bajnokcsapatok Európa Kupájat, holland szövetségi kapitányként világbajnoki második volt.
A PSV Eindhoven részére átigazolást szerveztünk a következőknek: Guus Hiddink, Frank Arnesen, Jan Van Beveren, Peter Ressel, Harrie Vos, Wieste Veestra, Kenneth Brylle Larsen, René van de Kerkhofs, Kresten Bjerre, Jan van Deinsen, Munk Jensen....
Guus Hiddink volt a holland válogatott vezetőedzője, jelenleg a orosz válogatottat vezeti. Számos nagy kluboknál töltött be vezetőedző szerep mint a Real Madrid, Real Betis, Chelsea, PSV Eindhoven....
A Feyenoord Rotterdam részére Gerald vander Lem, René Notten, Jan Boskamp, Peter Ressel, Wim Van Hanegem, Harrie Vos, Jopp van Daele, Theo van Duivenbode, Theo de Jorgh, Jan van Deinsen, André Vanden Ley, Attila Ladinsky...
|
|
|
|
1982-ben megkapta az UEFA licencet.
|
 |
  |
|
|
|
1982-ben Antwerpenben készült fénykép, a Belgiumban játszó Magyar játékosokról:
Kocsis István (Honvéd SE - SK Lierse), Békeffy Jenő (FIFA menedzser), Fazekas László (Újpesti Dózsa - Royal FC Antwerp), Mucha József (Ferencvárosi TC - KSV Waregem), Tóth András (Újpesti Dózsa - SK Lierse), Popovics Sándor (SVV - KSV Waregem).
|
|
|
|
EURÓPA KUPA 1983 Ferencvárosi sport TC - PSV Eindhoven FC
|
 |
Békeffy Jenő (Futball menedzser) Reker Jan (PSV Eindhoven FC vezetőedzője) Losonci Tibor (Ferencvárosi sport TC Ügyvezető Elnöke) Pusztai László ( Ferencvárosi sport TC örökös bajnoka) Novák Dezső (Ferencvárosi sport TC vezetőedzője és örökös bajnoka)
|
|
|
|
Legendás játékosaink
-
Johnny Metgod (AZ Alkmaar - Real Madrid FC), 
-
Martin Jol (ADO Den Haag - Bayer München),
-
Georges Leekens (Crossing Club - FC Bruges),
-
Gerrie Mühren (AFC Ajax - Real Betis FC),
-
Simon Tahamata (AFC Ajax - Standard Liége),
-
Jan Van Beveren (Sparta Rotterdam - PSV Eindhoven),
-
Gerald vander Lem (Feyenoord Rotterdam - Sparta Rotterdam),
-
René Notten (AFC Ajax - Feyenoord Rotterdam),
-
Josko Gluic (AFC Ajax - Go Ahead Eagles),
-
Johnny Reb (AFC Ajax - Valencia CF, SC Bastia - AS Saint Étienne),
-
Arie Haan (AFC Ajax - RSC Anderlecht),
-
Tscheu La Ling (Panathinaikos FC - Olympique Marseille),
-
Wim Suurbier (Schalke'04 - FC Metz),
-
Jan Boskamp (Feyenoord FC - RWDM),
-
Peter Ressel (PSV Eindhoven - Lierse SK, Feyenoord FC - RSC Anderlecht, San Jose Earthquate),
-
John Eriksen (Feyenoord FC - FC Servette),
-
Nico Jansen (AFC Ajax - RWDM FC),
-
Ruud Geels (AFC Ajax - RSC Anderlecht - PSV Eindhoven),
-
Johan Neeskens (AFC Ajax - FC Barcelona),
-
Ralf Edström (Standard Liege - Monaco FC),
-
Fank Arnesen (Valencia FC - RSC Anderlecht - PSV Eindhoven), 
-
Rob Rensenbrink (Portland Timbers - Toulouse FC),
-
Jan Ceulemans (FC Lierse - FC Bruges),
-
Erwin Vandenbergh (RSC Anderlecht - FC Lierse),
-
André De Nul (Lierse SK - RSC Anderlecht),
-
Jean Dockx (RWDM - RSC Anderlecht),
-
Benny Nielsen (RWDM FC - RSC Anderlecht),
-
Ronny Van Poucke (RSC Anderlecht - KV Kortrijk),
-
Dirk Goossens (Beerschot FC - RSC Anderlecht),
-
Jacky Munaron (FC Dinant - RSC Anderlecht),
-
Johnny Dusbaba (AFC Ajax - RSC Anderlecht),
-
Peter Rasmussen (B 1901 - RSC Anderlecht),
-
Gerald Vanenburg (AFC Ajax - PSV Eindhoven),
-
Johan Cruyff (AFC Ajax - Barcelona FC),
-
Johan van Loen (FC Ultrecht - Roda JC),
-
Franky Van der Elst (RWDM - Club Brugge),
-
Houwaart Henk (Cercle de Brugge - FC Bruges),
-
Alex Saelen (Waterschei SV - FC Genk),
-
Hans Kattenburg (AFC Ajax),
-
Stef Walbeek (Sparta Rotterdam - Hertha BSC), 
-
Wim Van Hanegem (FC Ultrecht - FC Feyenoord),
-
Eric Maes (KSV Waregem),
-
Patrick Schoofs (KSC Hasselt - KSK Beveren),
-
Alex Saelen (Waterschei FC - FC Waregem),
-
Tony Rombouts (Standard Liége FC - RSC Anderlecht),
-
Harrie Vos (PSV Eindhoven - Feyenooord Rotterdam),
-
Jopp van Daele (FC Feyenoord - Go Ahead Eagles),
-
Barry Hulshoff (AFC Ajax - MVV FC),
-
Franky Vanhaecke (FC Bruges - RSC Anderlecht),
-
Sim Bloemberg (FC Groningen),
-
Wietse Veenstra (Cerlce de Brugge - PSV Eindhoven),
-
Theo van Duivenbode (AFC Ajax - Feyenoord FC),
-
Dick Helling (AFC Ajax -FC Veledam),
-
Martin van Duren (PSV Einhoven - Racing Jette FC),
-
Johan van Looy (RFC Seraing),
-
Peter Nilsson (Östers IF - FC Bruges),
-
Andersen Enrik (Fremad Amager FC - RSC Anderlecht),
-
Kenneth Brylle Larsen (RSC Anderlecht - PSV Eindhoven),
-
Johan Devrindt (RSC Anderlecht - PSV Eindhoven), 
-
Morten Olsen (RWDM - RSC Anderlecht),
-
Juan Lozano (Beerschot FC - RSC Anderlecht),
-
René van de Kerkhofs (PSV Eindhoven - FC Twente),
-
Guus Hiddink (De Graafschap FC - PSV Eindhoven),
-
Kresten Bjerre (PSV Eindhoven - RWDM),
-
Nico Rijnders (AFC Ajax - Club Brugge),
-
Nico de Bree (RWDM - RSC Anderlecht),
-
Lothar Emmerich (FC Borussia Dortmund - FC Beerschot),
-
Reinhard Libuda (FC Schalke 04 - FC Borussia Dortmund),
-
Martin Jol (Bayern München - FC Twente),
-
Bergholt Pummy (RSC Anderlecht- RWDM),
-
Jan Mulder (AFC Ajax - RSC Anderlecht),
-
Swat Jenssens (SV Lierse),
-
Piet Schrijvers (FC Twente - AFC Ajax),
-
Barry Hulshoff (AFC Ajax - MVV FC),
-
Henk Houwaart (FC Twente - FC Bruges),
-
Ruud Krol (AFC Ajax - AS Cannes),
-
Ralf Edström (Standard Liége - AS Monaco),
-
Frank Arnesen (RSC Anderlecht - PSV Eindhoven), 
-
Karel Bonsink (RWDM - AFC Ajax)
-
Eddy Koens (Sint-Truidense FC - RWDM),
-
Jan van Deinsen (Go AHead Eagles - Feyenoord Rotterdam FC),
-
Stephanus Walbeek (Hertha BSC - Go AHead Eagles FC),
-
Hans Bauwmeester (RWDM - FC Lierse),
-
Walter Meeuws (Standard de Liége - AFC Ajax),
-
Tony Morley (Burnley FC - Aston Vila),
-
Theo de jongh (Feyenoord FC - Roda JC),
-
Hans Posthumus (RC Mechelen - SK Lierse),
-
Dimitri Davidovic (NEC FC - SK Lierse),
-
Ulrik Le fevre (Borussia M'gladbach - Club de Brugge),
-
Matthijs van Toorn (Sporting Charleroi - RSC Anderlecht - Royal Club de Liégeois),
-
Munk Jensen (AaB - PSV Eindhoven),
-
André Vander Ley (FC Den Bosch - Feyenoord FC),
-
Attila Ladinszky (Beerschot VAV - Feyenoord FC, RSC Anderlecht - Real Betis FC),
-
Nagy Antal (Standard Liége FC - FC Twente),
-
Krivitz Tamás (Kansas City Spurs - SK Lierse),
-
Fazekas László (Újpest FC - Royal Antwerpen FC),
-
Barnabás Liebhaber (FC Lierse - FC Ultrecht),
-
Visenyei Gyula (Standard Liége - FC Lierse),
-
József Mucha (FC Ferencváros - KSV Waregem),
-
Kenderesi István (Vasas FC - FC Twente, Beerschot VAV),
-
Tóth András (Újpesti Dózsa - SK Lierse),
-
Kocsis István (Honvéd SE - SK Lierse),
-
Martos Győző (Volán SC - Waterschei FC),
-
Kozma Mihály (Honvéd SE - Waterschei FC)....
|
|
|
|
Belgiumban a két UEFA által elismert menedzser: a magyar Békeffy Jenő és a Jugoszláv Loubo Barin.
|
 |

Békeffy határozottan a legbefolyásosabb. Egyedül neki sikerült az elmúlt 13 év alatt Belgiumban és Hollandiában 300 átigazolást megvalósítani ugyanannyit, mint az összes többi Belgiumban elő menedzsernek együtt sikerült összehozni.
Békeffy lényegesen az Ajaxszal és a Anderlechttel dolgozott és a legjobb holland és a dán játékosokat hozta át a belga határon.
Klubok: RSC Anderlecht, AFC Ajax
|
|
|
|
(de Volkskrant van zaterdag 25 januari 1986) Békeffy Jenő, első számú európai futball menedzser, 300 nagy átigazolással.
|
 |
Johan Cruyff, Rob Rensenbrink, Johan van Loen, Gerrie Mühren, Arie Haan, Johnny Rep, Rud Geels, Wim Suurbier, Attila Ladinszky.
Klubok: RSC Anderlecht, AFC Ajax, RWDM, FC Bruges, FC Lierse, PSV Eindhoven, Juventus FC, FC Köln, FC Barcelona, FC Utrecht, Valencia FC, FC Feyenoord
|
|
|
|
Johan Cruyff viszi magával Van Bastent Barcelonában. Békeffy Jenő az Anderlecht stadion előtt, 17 éve szervezi a klubnak a játékos átigazolásait.
|
 |

Első számú európai futball menezser, 300 db nagy átigazolással. Johan Cruyff, Rob Rensenbrink, Johan van Loen, Gerrie Mühren, Arie Haan, Luc Nilis, Martin Jol, Johnny Rep, Ruud Geels, Wim Suurbier, Attila Ladinszky.
Klubok: RSC Anderlecht, AFC Ajax, RWDM, FC Brugge, FC Lierse, PSV Eindhoven, Juventus FC, FC Köln, FC Barcelona, FC Utrecht, Valencia FC, FC Feyenoord, Bayern München FC
|
|
|
|
Egy sikeres életút után 1987-ben, 52 éves korában Belgiumban hunyt el több évi hosszú betegség után. A monori református temetőben lelt örök nyugalomra, az USA-ban autóbalesetben életét vesztett öccse mellett.
Őrizzük meg emlékét.
|
|
|
|
|
|